HTML

Galacs DrifTeam

A Blog a Galacs DrifTeam eredményeit, az autókat, és a csapat pilótáját, Gábort mutatja be. Szeretnénk, ha minél többen ismernék meg az oldalt, a csapatot, és Galacs Gábort alias Sírkövest.

2011.03.27. 22:42 Galacs drifTeam

Köszönjük!

A mai estével túl estünk az első magyar Gymkhana versenyen, a 2011-es TuningShow helyszínén. 3 napos folyamatos küzdés volt, de szerettük, a verseny tetszett, és bár nem mindig értettünk egyet a bírákkal, összességében egy nagyon érdekes, jó kis verseny volt. Ehhez pluszban jött még, a Drift-taxi, amire rengetegen jelentkeztek. Ezúton szeretnénk megköszönni az MDSZ-nek, hogy eladott több mint 40 Drift-taxi jegyet a kedves érdeklődőknek. Nagyon örültünk neki, hogy a közönségből beülhetnek kipróbálni, milyen is, egy ilyen autóban a pályán körözni. Aminek kevésbé, hogy a jegy eladás mellett, egyéb szervezés gyakorlatilag nem történt. Az eladott jegyek alapján Gábor és Dely Domi taxiztatta volna a közel sem kis közönséget a HungExpo udvarán. Azt az apróságot hogy a konkrét időpontban Domi éppen Kiskunlacházán, egy hivatalos MDSZ versenyen vesz részt, már nem sikerült felfedezni, így egy több mint 40 fős tömeget borítottak rá Gáborra és egy darab (amúgy egész hétvégén gyengélkedő) autóra. Pályát nem építettek ki, a szervezés pedig addig tartott amíg eladták a jegyeket a közönségnek. A jegyet váltók egy része a rajtnál összegyűlve tudta meg, hogy az, akinek az autójába jegyet kapott, még Lacházán csapja a köreit, ugyan annak a szövetségnek a versenyén, akitől megvette a jegyet pár perce a HungExpon. Egyszerűen nem tudom mi volt az elképzelés. Gábor elkezdte csapni a köröket az utasokkal, de mindenki láthatta, esélytelen volt, hogy mindenkit vinni tudjon a rendelkezésre álló idő alatt. Végül Giltner Attila szervezésével sikerült úrrá lenni a kezdődő káoszon, és összeszedni jó pár versenyzőt, akik beálltak segíteni, a drift-taxi lebonyolításában. Domi is rohant vissza Lacházáról ahogy el tudott szabadulni, így sikerült meg kocsikáztatnia azokat aki az ő autójára kaptak jegyet.  Nagyon szépen köszönjük Giltner Attilának, és az összes versenyzőnek a segítséget. Nélkülük egészen biztosan rengeteg utasjelölt nem került volna sorra, hiába fizették ki a jegyek árát. Apropó, jegyek ára... Az utasok által kifizetett összeg valóban az volt, ami az eredeti megállapodásban is szerepelt, csak a pilóták része hirtelen elkezdett összemenni a nap folyamán... A 3. (2011.03.27) napon, már egy Gymkhana féle Taxizással sikerült szórakoztatni a közönséget amit mindössze 1 óra alatt szervezett meg Giltner Attila. Érezhető volt a különbség az előző napi kavarodás, és a normálisan megrendezett taxiztatás között. Ezt a közönség is egyértelműen észrevette, sokan voltak, akik nem egy, és nem is két alakommal jöttek vissza, "csak még egy" menetre. Annyi érdeklődő volt, hogy a nap utolsó pillanatáig a pályán voltak a "taxisofőrök" az elégedett utasokkal.

Köszönjük szépen a segítséget, és a korrekt szervezést Giltner Attilának, és minden pilótának, csapatnak, akik beálltak segíteni, a közönségért.

Dáwid/GalacsdrifTeam

Pancho/GalacsdrifTeam

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://galacsdrift.blog.hu/api/trackback/id/tr262777127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása